Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Tájékoztató levél a 2015. évi közgyűlésünkkel kapcsolatban[2015.09.02.] - MNSZT - Hírkategória: Általános Tisztelt Tagtársunk!
Bizonyára ismert előttetek, hogy a törvényi környezet (Civil szervezetek jogállására vonatkozó törvény, PTK) az elmúlt két évben háromszor is változott, melynek Társaságunknak is eleget kell tenni. A változások és az azok időbeli szerencsétlen egybeesése lehetetlenné tették, hogy Társaságunk új alapszabályát a székhely megváltoztatási kérelmünket az ügyben eljáró Debreceni Törvényszék elfogadja. Annak ellenére, hogy a munkához szakértő jogászt is igénybe vettünk, az új törvények adta követelményeknek minden szándékunk ellenére eddig nem lehetett megfelelni. Ennek legnagyobb gátja az volt, hogy Társaságunk nem tudott tagjai közül száz főnél többet korábban névvel, lakcímmel, elérhetőséggel hivatalosan igazolni. Ez a probléma a nyár folyamán oldódott meg. Utalnék arra, hogy az összes tagtársunk ismert elérhetőségére ezzel kapcsolatban több e-mailt is küldtünk, kérve a tagság megújítását, mégis száz fölötti tagság csak Vastagh Ildikó titkárunk egyenkénti telefonhívásának és e-mail küldésének köszönhetően volt elérhető. A fentebb részletezett okok miatt a Társaság bejegyzett elnöke a 2013-as új vezetőség és elnökválasztás ellenére dr. Oláh László, a székhelyünk még mindig a Péterfy Sándor utcában van, és hasonlóképpen a szintén megválasztott felügyelő bizottságot sem lehetett még bejegyeztetni. Ezzel mostani közgyűlésünk előkészülete során szembesültünk, és a Debreceni Törvényszék eljáró illetékesével folytatott telefon egyeztetés kapcsán derült ki az is, hogy formailag a vezetőség, ill. az elnök újraválasztására és formailag a felügyelő bizottság újraválasztására is szükség van.
Reméljük, hogy ezen számunkra is alig átlátható jogi procedúrák lerendeződnek és Társaságunk vezetősége az érdemi munkára, a tagság adatbázisának naprakésszé tételére, a szakmai munkára és a Társaságunk által 2016 májusában rendezendő Európai Neuroszonológiai Konferenciára (ESNCH Konferencia) koncentrálhat.
Minden tagtársunk megjelenésére feltétlenül számítunk.
2015.09.02
Dr. Németh László
Ügyvezető Elnök